XX/2. A selyembélelésű utazóláda — Luxus kategóriás szállítás

A vaksötétben csupán a selyembélés puha súrlódása és az utazóláda ütemes rázkódása jelzi a haladást. Henderson óvatosan megmozgatta a vállát. A belső rugók feszítése végre engedett, bár a könyöke még mindig gépies szögben állt, mintha egy láthatatlan teáscsészét tartana a levegőben.
– Szerencsére a vásárlónk láthatóan jó ízléssel megáldott, tehetős úriember – suttogta az antikvárius a sötétbe, próbálva kinyújtani zsibbadt lábujjait. – Ez a selyem legalább százhetven szálsűrűségű damaszt. Egy igazi műgyűjtő nem spórol a minőségen, amikor az új szerzeményeit szállíttatja.
Henderson halvány mosollyal bólogatott. A kerekek egyenletes zötyögése alapján egy finoman rugózott hintó rakterében utazhattak. Ha a vevő valóban egy gazdag kordokumentum-gyűjtő, a kastélyába érve bizonyára egy bársonnyal borított talapzatra helyezi őket, ahol a heti portörlésen kívül semmi egyéb dolguk nem akad majd. Ez kétségkívül nagyságrendekkel jobb kilátás, mint a logisztikai csarnok automata vákuumcsöveiben keringeni.
A hintó hirtelen megtorpant. Kívülről tompa, fémes csikorgás, majd nehéz léptek zaja hallatszott. A láda fedelén éles kattanással oldott ki a retesz, s a vakító napfény beáradt a szűk térbe.
Egy szürke köpenyes férfi hajolt föléjük. Nem csodálkozott a két mozdulatlan alak láttán, sőt: gépiesen leemelt a doboz széléről egy apró, sárgaréz csengőt, majd megszólaltatta azt a fejük felett.
– Átvétel visszaigazolva – morogta a férfi, miközben egy vasazott pálcával megkocogtatta Henderson térdkalácsát. – A luxusosztályú próbabábuk megérkeztek a királyi anatómiai színház hátsó bejáratához.
A láda mellett, a megvilágított kőpadkán egy hosszú, finoman csiszolt bonckés csillant meg a napsütésben.