XX/1. A vitrin ára — Szabályozott adásvétel

A harmadik keringőfordulatnál Henderson megpróbálta száját mozdulatlanul tartva kiszólni az antikváriusnak, de a fogaskerekek bütykei merev, professzionális mosolyt kényszerítettek az arcára. Az antikvárius sem járt jobban: valahányszor a mechanika balra billentette a törzsét, szemei szertartásosan megrezdültek, mintha a járókelők ruházatát értékelné szakértő tekintettel.
Az utca túloldaláról egy cilinderes úriember lépett a kirakat elé. Megigazította csíptetőjét, és hosszan tanulmányozta a két forgó alakot. Láthatóan lenyűgözte a mozdulatok száraz, kiszámított precizitása. Nem habozott tovább: benyitott a sötét antikvárium ajtaján, ahol a csengő gépies csilingeléssel jelezte érkezését.
A pult mögött nem állt senki, csupán egy finoman durogó sárgaréz számlálószerkezet ketyegett a homályban. A vásárló egy vaskos, nehéz erszényt helyezett a márványlapra, s a világító rézplakett útmutatása alapján pontosan kifizette a két automatizált gyűjtő vételárát.
A kirakat padlóján lévő rézrugók erre egyetlen éles kattanással kioldódtak. A tölgyfa burkolat kétfelé nyílt, s a két mozdulatlan úriember zökkenőmentes szinkronban zuhant alá a mélyben várakozó, selyemmel bélelt utazóládába. A fedél azonnal rácsapódott a fejük felett, és a sötétben megszólalt a kiszállítási pecsétnyomó nehéz, csattanó hangja.