XVIII/6. A kalibrált bemutató — Egygarasos műszak

A felgyorsult keringő forgatagában a centrifuga ereje az üvegfalnak préselte Henderson bordáit, míg az antikvárius már meglepő gépies eleganciával követte a fordulókat. A vitrin tetőlapján elcsúszó rézlemezek végül egyetlen fémes kattanással reteszelődtek: a szerkezet elérte a tetőpontot, s a padló hirtelen, tizenkét ütős harangjáték kíséretében dermedt mozdulatlanná.
A gyűjtő elégedett hümmögéssel elrakta a stopperórát, felhajtotta az üvegkalitka elülső lapját, s egy apró, gravírozott réztáblát akasztott a peremre: „Elátkozott gépész és inasa – működőképes bemutatódarab, 1888”.
– Kifogástalan kalibráció – bólintott a férfi, majd benyúlt a zsebébe, de bankjegyek helyett egy szárnyas rézkulcsot húzott elő. Nem Hendersonékat oldozta el: a kulcsot saját szegycsontjának rejtett foglalatába illesztette, hármat csavart rajta, majd feszes léptekkel belépett a szomszédos, még üresen álló vitrinbe.
Amikor a felhúzórugója lejárt, a férfi szeme üvegesen megmerevedett. Henderson és az antikvárius ekkor vették észre a vitrin üvegén átszűrődő külvilági fényt: az utcai járdán bámészkodó tömeg állt, s egy kisfiú épp most dobott egy egygarasos rézpénzt a külső falba épített automatanyílásba. A padló alatti fogaskerekek újra megmozdultak.
A járdaszélen felejtett, magányos sárgaréz gázlámpa fénye halk sziszegéssel lobbant fel a szürkületben.