XVIII/5. A bemutató ritmusa — Szabályozott koreográfia

A padlóba épített fogaskerekek nem pusztán rezegtek: határozott, mechanikus ütemben késztették lépésre a bent rekedteket. Henderson bal sarkát egy felbukkanó rézpecek pöccintette meg, míg az antikvárius térdét egy rugós emelő kényszerítette csuklós hajlításra. Ha nem követték volna a szerkezet által diktált ritmust, a bokájuk alatti fémkarimák habozás nélkül eltörték volna az ízületeiket.
– Hódoljon meg a közönségnek! – sziszegte fogai között az antikvárius, miközben gépies merevséggel billentette előre a fejét. – A rugó ellenében mozdulni azonnali fogaskerék-akadást jelent, s a gyűjtő láthatóan nem tűri a szervizigényes darabokat.
A túloldalon álló férfi elégedetten csettintett, és stopperóráját a zakózsebébe csúsztatva szorgalmasan jegyzetelt egy apró bőrkötésű füzetbe. Az üvegvitrin talpazatában elhelyezett rézhenger tüskéi közben elértek egy újabb tartományt: a padlólemez középen elvált, s a két férfi lassan forogni kezdett egymás körül, mint egy XIX. századi keringőautomata elátkozott párja.
Henderson a harmadik fordulatnál vette észre, hogy az antikvárius szalonkabátjának gombja minden egyes körmenetben hozzáér a hátsó üvegfal aljában rejtőző apró, rézből öntött jelzőkarhoz. A kar minden érintésre egy-egy zárólemezt csúsztatott el a vitrin felső szegélyén, gépies pontossággal előkészítve a következő fázist.
A bemutatóból még másfél perc volt hátra, ám a padló alatti tengely forgási sebessége hirtelen a duplájára gyorsult.