XVIII/4. A rézkulcs foglalata — Mechanikus besorolás

A kattogás felerősödött, s a kézikocsi nem előre, hanem függőlegesen emelkedni kezdett. Egy nehéz teherfelvonó gépies nyikorgással rántotta meg a platót. Henderson a bársony lepel fojtogató fülledtségében a kocsi oldalán végigfuttatta az ujjait, s a faforgács között rábukkant egy apró, sárgaréz peremű nyiladékra.
– Ha ez egy automata-bemutató platformja, akkor a kulcs a manuális felülbírálásra szolgál – sziszegte az antikvárius, miközben tehetetlenül próbálta megőrizni egy XIX. századi rugós figura tökéletesen merev testtartását. – Fordítsa el, mielőtt végleg felhúzzák a főrugót!
Henderson nem tehetett mást, a kulcsot a nyílásba illesztette. A barázdák hajszálpontosan kattantak a helyükre. Egyetlen határozott fordításra a felvonó szerkezete megtorpant, s a hirtelen zökkenéstől a bársonyponyva lecsúszott a fejükről.
A remélt menekülési útvonal helyett azonban egy fényesre polírozott, hermetikusan zárt üvegvitrin belsejében találták magukat. A vásárló a vitrin túloldalán állt, kezében egy apró műszerész-csavarhúzóval, és épp egy sárgaréz táblácskát rögzített az üveg alatti tölgyfa talpazatra: „1888-as Gyűjtemény — Csak felhúzás után mozdul el.”
– Zseniális kalibráció – mormolta a férfi elégedetten az üvegfalon keresztül, majd benyúlt a felső szellőzőnyíláson, és a vitrin külső szerkezetével beállította a látogatói időzítőt. – A kulcsuk már a helyén van. A bemutató három perc múlva kezdődik.
Henderson és az antikvárius mozdulatlanul állt a vakító reflektorfényben, miközben a vitrin padlójába rejtett fogaskerekek lassan forogni kezdtek a talpuk alatt.