XIX/1. Az egygarasos előadás — Gépies ráadás

A bedobott egygarasos csilingelve gurult végig a vitrin rejtett rézcsatornáján, majd tompa gurgulázással bepattant a padló alatti számlálószerkezetbe. A gépies keringő dallama azonnal újrakezdődött, ám ezúttal a megszokott ütemnél lényegesen pattogósabb, szinte kétségbeesetten fúvós hangszereléssel.
Henderson megpróbált megkapaszkodni a sárgaréz korlátban, de a padlóba épített excenteres korongok nem tűrtek semmiféle lazítást. Az antikvárius, aki immár tökéletesen felismerte a belső fogaskerekek tehetetlenségét, precíz csípőmozdulattal kapta el Henderson könyökét, hogy elkerüljék a kényelmetlen ütközést az üvegfallal.
– Kérem, ne ágáljon! – sziszegte az antikvárius a keringő harmadik ütemére hajlongva. – Ez egy csökkentett tarifájú, hatvan másodperces villámbemutató. Ha kiesik a ritmusból, a mechanika azonnal leállít és levonja a büntetőállást!
Az utcai ablak túloldalán a kisfiú orrát az üveghez tapasztva figyelte a látványosságot. Henderson kényszeredett mosolyt erőltetett az arcára, ám a vitrin belső mennyezetéből ekkor két apró, rézből öntött csontváz-kéz ereszkedett alá, s mindkettejük kalapját egyetlen lendületes mozdulattal levette.
A műsor végén a rugós szerkezet nem kifelé nyitotta az ajtót, hanem a pincejárat felé billentette meg a padlót. A billenő csapóajtó felett felgyulladt egy apró, csiszolt üvegjelzés: „Műszakváltás a raktárban”.