XIX/2. A raktári besorolás — Tartalék statiszták

A ferde csúszda meglepően simára csiszolt tölgyfája nem bánta a finom posztókabátokat: Henderson és az antikvárius méltóságteljes csúszással érkezett meg a vitrin alatti sötét, de gépzsírszagú gyűjtőkamrába. A trapéz alakú teret nem pókhálók, hanem precízen elrendezett, bársonnyal bélelt fülkék szegélyezték, melyekben embernagyságú, rugós ízületű babák álltak mozdulatlanul.
– Ez nem a pince – állapította meg Henderson, miközben igyekezett kiköpni a csúszda széléről ráhullott faforgácsot. – Ez egy raktár!
– Ne kiabáljon, még meghallja a fogasléc! – sziszegte az antikvárius, és óvatosan megtapogatta a legközelebbi fülke szélét. – Látja? Ezek a cseredarabok. Ha a műsorszám kopik, egyszerűen lecserélik az alkatrészt.
A falból ekkor halk kattanással kiugrott egy rugós rézkar, amely nem fenyegetően, hanem szinte szolgálatkészen nyújtott feléjük két apró, ovális sárgaréz táblácskát. A gravírozott felirat mindkettőn ugyanazt hirdette: I. osztályú statiszta – Műszak: 2. szektor.
– Úgy tűnik, a rendszer nem tesz különbséget látogató és személyzet között – jegyezte meg az antikvárius, és gépiesen kitűzte a réztáblát a hajtókájára. – A garas bedobásával leigazoltuk a jelenlétünket.
Henderson még épp tiltakozni készült, amikor a fal mögül mély, fémes dobolás indult meg, mint egy óriási óramű visszaszámlálója.