XVIII/2. A szarvasbőr kesztyű — A mechanikus félreértés

A monoklis úriember finom, szarvasbőr kesztyűs ujjával megkocogtatta Henderson homlokát. A tompa hang elégedettséggel töltötte el a vásárlót, aki szakértő tekintettel hajolt a nyitott láda fölé.
– Lenyűgöző kézműves munka – mormogta a vevő, miközben kiemelte Hendersont a filcbélésből, mint egy életnagyságú, merev tartású kiállítási bábut. – A bőrimitáció tapintása szinte természetes, és a rémült arckifejezés mechanikája is páratlan.
Henderson torkát szárazság kaparta, s ahogy megpróbálta elrántani a fejét, a vásárló halkan csettintett a nyelvével. Megfordította az antikváriust is, és a hátukon keresett valami felhúzókulcsot vagy rejtett indítókart.
– Ne nyúljon hozzám, ön egy orbitális tévedés áldozata! – tiltakozott az antikvárius rekedten, de a vevő csak elismerően bólintott.
– A hangmodulátor egy kissé rekedtes, de a XIX. századi gramofonhengeres technológiához képest szinte valósághű – jegyezte meg elégedetten. – Úgy tűnik, a fogaskerekek elakadtak a „pánik” beállításnál. Semmi gond, a gyűjteményem műhelyében majd átolajozom az ízületeket.
A vásárló egy gurulós kézikocsira fektette mindkét mozdulatlanra dermedt alakot, majd lefedte őket egy nehéz, bársony takaróval. A sötétségben a gördülő kerekek ütemes kattogása jelezte, hogy elhagyták a bemutatótermet, és elindultak a kinti utca felé. A bársony ponyva alatt Henderson megérezte egy fémes, sarokcsiszolt rézkulcs hideg jelenlétét, amit valaki korábban a kocsi aljába rejtett.