XVII/1. A rezonáló teaszűrő — Zárt körút

Henderson a szemét forgatva lépett egyet a makulátlanul csillogó parkettán, miközben a kesztyűjébe szorult tüskék lassan elernyedtek. Az antikvárius megtörölte a homlokát, és óvatosan megközelítette a pultot, ahol a csontnyelű teaszűrő még mindig olyan magas frekvencián remegett, hogy a rajta fekvő apró porszemek finom, geometriai alakzatokba rendeződtek.
– Úgy tűnik, a higiéniai ciklus éppen véget ért – jegyezte meg az antikvárius, miközben a pult alatti fiókból egy vastag, borjúbőrbe kötött leltárkönyvet emelt ki. – De ez a szerkezet ritkán ad bármit is ingyen. A protokoll nem hagyja elintézetlenül a számlát.
A teaszűrő rezonanciája hirtelen elhalkult, és a pult polished fa felületéből egy apró, sárgaréz cső emelkedett ki. Egyetlen száraz, mechanikus kattanással egy apró, lila selyemszalaggal átkötött tekercset dobott a szőnyegre, amely pontosan Henderson frissen polírozott cipőorránál állt meg.
Henderson gyanakodva hajolt le a tekercsért. Amint átszakította a viaszpecsétet, a papíron finom, aranyozott betűk váltak láthatóvá: „A belépési engedély véglegesítéséhez kérjük, mutassa be a megtisztított lábbelit az érkező ellenőrnek.”
– Milyen ellenőrnek? – kérdezte Henderson, de mielőtt társától választ kaphatott volna, az antikvárium bejárati ajtaja felől halk csöngetés, majd egy határozott kulcsfordulás zaja hallatszott.