XVI/8. A rézkulcs tüskéi — Sürgetett tisztaság

Henderson meglengette a zsebellenzőjét, miközben a fali számláló veszett kattogásba kezdett. Már csak kilencven másodpercük maradt, a járat mélyén pedig felhangzott a gőz sanda sziszegése.
– Ne nyúljon hozzá! – szisszent fel az antikvárius, és ösztönösen visszahúzta a kezét a himbálózó rézkulcstól. – A felirat szándékosan csapda.
– Százhúsz másodpercből hatvan már elment a tehetetlenkedésére! – förmedt rá Henderson, majd habozás nélkül megragadta a hűvös fémnyelvet.
A kulcs nem volt rögzítve a lánchoz; amint Henderson megmarkolta, a lánc visszarándult a mennyezet sötétjébe, a kulcs szárából pedig apró, rugós tüskék pattantak ki. A férfi elfojtott káromkodással nyitotta ki a tenyerét, de a szerkezet nem hullott a földre: a tüskék miatt a kulcs most már elválaszthatatlanul a kesztyűjéhez rögzült.
A csatlakozási pont ajtófélfáján ekkor egy apró, kulcslyuk alakú rés nyílt ki, pontosan olyan magasságban, ahol egy megvetemedett térd elhelyezkedne.
– Fordítsa el! – kiáltotta az antikvárius, miközben kétségbeesetten próbálta leolvasni a csöveken száguldó gőznyomás-mérőt.
Henderson féllábon egyensúlyozva bedugta a nehéz rézdarabot a nyílásba, és határozott mozdulattal elfordította. A járat végén kinyíló nehéz vasajtó mögött azonban nem a szabadság várta őket, hanem egy újabb, hajszálpontosan ugyanolyan doboz, amelyből halk gurgulázással egy csillogó, szappanos állagú folyadékkal teli üveghenger emelkedett ki.
Az ajtó keretén lévő apró tábla felirata egyértelmű volt: Áthaladás csak tiszta cipősarokkal.