XVI/6. A rézkapszulák gyűjtője — Bélyegzett menetidő

Az állvány apró kerekein halkan zörögve indult meg a szűk alagút lejtőjén. Az inga gépies pontossággal lengett jobbra és balra, s minden egyes koccanásnál egy újabb üres rézkapszula hullott a nyirkos kövekre, apró csilingeléssel pattogva a falak között.
– Ha három kapszula érintetlenül a földön marad, a hálózat automatikus mulasztási illetéket terhel a helyi számlára – jegyezte meg Henderson hidegvérrel, miközben guggolva, meglepő hajlékonysággal kapta el a legutóbb kipottyant fémhengerkét.
Az antikvárius fojtott szitkozódással követte példáját. Négykézláb erőlködve igyekezett tartani a lépést a guruló kocsival, miközben a hideg kapszulákat a zakója zsebébe tömte. A művelet nem csupán megalázó volt, de a gázrendszer elvárásai miatt kifejezetten veszélyes is: minden elhamarkodott, szögletes mozdulatnál a falból kilógó mérőműszerek sziszegve jelezték a ruházat egyenetlen feszülését.
A guruló állvány váratlanul megállott egy vaskos, sárgaréz számlálóóránál, amelynek mutatója nullán remegett. A számláló alatt keskeny nyílás tátongott, pontosan akkora, mint a megszerzett kapszulák átmérője.
Henderson tétovázás nélkül bedobott egy hengerke-tokot. A szerkezet gurgulázó hangot adott, a számláló mutatója egyet ugrott előre, s a számlálólap melletti résből egy apró, perforált szélű papírcsík türemkedett ki.
A járat végén felderengő halvány gázláng egy újabb elágazást világított meg. A falon sárgaréz doboz függött, a frissen kiadott papírcsíkon pedig egyetlen gépi nyomtatású sorszám állt.