XV/5. A negyvennyolc órás kalibráció — Biztonsági tartalék

A sárgaréz számláló halkan kattant egyet, s a negyvennyolc órás időtartam máris negyvenhét óra, ötvenkilenc percre és ötvenöt másodpercre csökkent. Az antikvárius óvatosan a szekrény oldalának dőlt, mintha a legkisebb hirtelen mozdulat is helyrehozhatatlan oxigénveszteséggel járna.
– Meglátása szerint – suttogta a boltos, igyekezve a magánhangzókat a lehető legrövidebbre fogni –, a tüdőkapacitásunk kompatibilis a hálózat ezen üzemmódjával?
Henderson nem válaszolt azonnal. Megigazította zakójának hajtókáját, majd a diagnosztikai panel alján feltáruló másodlagos rézfedél felé hajolt. A résen át jól látszottak a finom fogaskerekek: a gázrendszer mérnöki logikája láthatóan nem tett különbséget a csővezetékek belső nyomása és a helyiségben tartózkodó élőlények gázcseréje között.
– A rendszer a jelenlétünket nem hibának, hanem méréstechnikai tényezőnek tekinti – mondta Henderson szárazon. – Amennyiben nem váltunk ki túlzott nyomásingadozást a kilégzéseinkkel, a kalibrációs ciklus zavartalanul lefut.
Abban a pillanatban a szerkezet alsó rekeszéből tompa kattanással kilökődött egy apró, sárgaréz billinges doboz. A nyílás feletti zsetonbedobó most halkan sziszegve visszahúzódott, s a helyén egy újabb felirat jelent meg: *Tartalék légzési egység – fizetendő a tesztidőszak végén.*
Az antikvárius a dobozhoz lépett, de mielőtt hozzáérhetett volna, a mennyezeti szellőzőcső mélyéről fémes kaparászás hangja szűrődött le.