XLVIII/9. A kalibrált méretvétel — Taktikai tévedések

A mennyezetről aláereszkedő sárgaréz mérőkar nem akart szúrni, sem vágni: csupán hűvös, fémes ujjakkal végigsimította az antikvárius vállát, majd Henderson nyakörvét. A szerkezet belső fogaskerekei halkan kattogtak, miközben mérnöki pontossággal kiszámították a két összevarrt test együttes mozgáskörét.
– Ne mocorogjon, Henderson! – sziszegte az antikvárius, miközben a mérőműszer hideg tapintója közvetlenül a bal fülcimpája mögé tapadt. – A gépi precizitás nem tűri a spontán pánikot. Ha a leltár szerint felderítők vagyunk, viselkedjünk fegyelmezetten.
Henderson azonban képtelen volt uralkodni a rekeszizmain. Amikor a finomműszeres szonda megcsiklandozta az oldalát, akaratlanul kiadott egy éles, kuncogásszerű hangot. A falba épített regisztráló szerkezet azonnal felzörrent, s a lyukkártyás nyomtató újabb papírcsíkot lökött ki. A friss bejegyzés szerint a próbadarab sikeresen demonstrálta a „taktikai riasztójelzést”.
A forgószínpad ezután háromnegyed fordulatot tett balra. A mérőkar visszahúzódott a mennyezeti résbe, s a padlólemez alatt felmorajlott a hajtómű. Az összevarrt páros alatti rács megdőlt, és a lendület egy párnázott, hengeres továbbítócsatorna felé indította őket.
A henger komótosan beszívta a közös ingujjat. A sötét alagút végén már látszott a következő csarnok csillogó üvegfala, ahol egy óriási, mechanikus varróasztal körvonalai rajzolódtak ki.