XLVIII/5. Az átvételi elismervény — Selyempárnás ellenőrzés

A sín egyenletes lassulással állította meg a párost közvetlenül a selyempárna felett. Henderson még tenni próbált egy erőtlen kísérletet arra, hogy eleressze az antikvárius gallérját, ám az összefércelt bársony visszarántotta az ujjait. A pneumatikus kar sziszegve felemelkedett, s a rajta lévő sárgaréz tollhegy meglepő finomsággal karcolni kezdett a függő kártyára.
– Úgy tűnik, mégis van némi tisztelet ebben a gépezetben – suttogta az antikvárius, megkönnyebbült sóhajjal igazgatva a hajtókáját. – Egy aranyozott elismervény minden rendes üzletkötés alapja. Talán most átadják a számlát és végre kiengednek.
Henderson azonban nem osztotta az optimizmusát. Árgus szemekkel figyelte, ahogy a mechanikus szerkezet nem a számlát adta ki, hanem precíz, gótikus betűkkel a kártyájukra írta: „Kettős tétel – Különleges leltári állapot”. Ekkor a tölgyfaborítás mögül egy mikroszkopikus lencsékkel felszerelt rézcső tolult elő, amely hideg, kékes fénnyel pásztázta végig a két férfi meglepett arcát.
A felderítő optika halk kattanással nyugtázta a látottakat, majd a selyempárna kettényílt, és a pneumatikus kar nem kiadta, hanem egy rézkampóval visszahúzta az elismervényt a szerkezet mélyére. A lábuk alatt a padló hirtelen átadta helyét egy súlyos, sárgaréz burkolatú páncélajtónak, amely egyetlen beolajozott mozdulattal gördült félre.
A sínrendszer újra megindult, s a két összefűzött alakot lassan belendítette a sötét, hűtött térfolyosóra, ahol csak a mechanikus számláló száraz, ütemes kattogása várt rájuk.