XLVIII/2. A sötét kiadófolyosó — Bársonyos elmozdulás

A bársonyfüggöny vastag redői nehéz sóhajtással suhantak el a páros feje felett, ahogy a forgó platform egy tompa kattanással hátracsúszott a sötétbe. A kirakat csillogó reflektorfénye helyett a hátsó kiadó gőztől párás, olajszagú félhomálya fogadta őket. Henderson megkönnyebbülten próbált beszívni egy alaposabb adag levegőt, ám az összevarrt zakószövet kíméletlenül visszarántotta.
– Úgy tűnik, a kalapos úrnak határozott ízlése van – suttogta az antikvárius, miközben próbálta szemével követni a sötétben mozgolódó tömböket. – Bár ha a hátsó kiadóba rendeltek minket, a vételárat már minden bizonnyal kiegyenlítette. Ez kétségkívül kedvező fordulat.
– A bordám egészen más véleményen van – nyögte Henderson, miközben alattuk a faállvány hirtelen megdőlt, egy meredek sínpálya irányába gördülve.
A falból kiemelkedő két robusztus, gumírozott fémkar nem teketóriázott: határozott mozdulattal megragadták mindkettejük derékszíját, és mint egyetlen összefüggő csomagot, leemelték őket a platformról. A műtárggyá minősített páros cipője a levegőben kalimpált, miközben a szállítógörgők zökkenőmentesen továbbították őket a raktár mélyére.
Az automatizált kiadóhivatal mennyezetén halk rézharang csendült. A sínpálya végén egy gigantikus, rugós mentesítő mérleg várakozott, amely felett egy nehéz, láthatóan izzásig melegített rézbélyegző függött.