XLVII/3. A bársonypárnás tálca — Előkelő besorolás

A forgótányér zökkenővel ereszkedett le a sötét szervizalagút olajszagú mélyébe. A fenti világfény keskeny csíkká zsugorodott, ahogy a nehéz rézcsapóajtó gőzszisszenéssel záródott be mögöttük.
Henderson és az antikvárius merev, lakkbevonatú alakja egyenletes tempóban haladt előre a gumi-futószalagon. A falakból kinyúló sárgaréz karok ütemes kattogással kísérték úti céljukat. Henderson befelé sóhajtott: a másodosztályú besorolás alighanem azt jelentette, hogy az alagsori bezúzóprésbe szállítják őket, ahol a hibás porcelánfigurákkal együtt végzik majd.
Ám a gépies rendszer váratlanul megtorpant. Egy pneumatikus megfogókar hajolt föléjük, de ahelyett, hogy zúzókalapácsot suhintott volna, finom, bordó bársonypárnákat illesztett a talpuk alá. A mennyezeti tölcsérből fémes kásássággal reccsent meg a gépi hang:
– Vevői módosítás felvéve. Különleges kezelés igényelve: „Teadélutáni kelléktár”.
Az antikvárius mozdulatlan szemöldöke alatt felragyogott a megenyhülés. Tehát a bőrkabátos vásárló nem ócskaságnak szánta őket! Egy előkelő szalon reprezentatív díszei lesznek, ahol a teázó vendégek csodálják majd a védelembe zárt műtárgyak tökéletességét.
A futószalag azonban egy éles kanyar után nem az elegáns fogadóterembe, hanem egy rugós indítóállás elé terelte a tálcát. A falra szerelt mechanikus számláló halkan kattant egyet, és a felette lévő réztábla felirata megvilágosodott: „Céllövölde — Mozgó targetsor, 2 garas/kör”.