XLVI/1. A kirakati vásárló — Minőségi átvétel

Henderson kényelmetlenül fészkelődött a plüsskanapén, mert az új hivatali gallér szúrósan dörzsölte a nyakát. Az üvegtáblán túl eközben megállt egy köpcös, keménykalapos úr. Az ismeretlen alaposan szemügyre vette a két árcédulás „gyűjtői darabot”, s hüvelykujjával elégedetten megkocogtatta a kirakatüveget.
Az antikvárius mozdulatlanul, kifogástalan tartással ült, mint aki világéletében a kirakati eladásra készült. Csillogó rézgombjai büszkén verődtek vissza a vöröses gázfényben. A kalapos úr elégedett csettintéssel bólintott, majd a zsebéből egy vastag, hivatali pecséttel ellátott átvételi elismervényt húzott elő. Nem egyszerű vásárló volt, hanem a Másodlagos Értékesítési Főosztály kiküldött átvevője.
A kirakat felett futó sárgaréz sínen halk kattanással működésbe lépett egy átvevő mechanizmus. Egy csuklós fémkar leeresztett egy kis réztálcát az utcaszintre. Az átvevő komoly arccal ráütötte a lila tintás bélyegzőt a bizonylatra, amit a gépkar azonnal felrántott a mennyezeti csőpostába.
Henderson épp megkönnyebbülten sóhajtott volna fel, miszerint a procedúra véget ért, amikor a kanapé alatti padló vibrálni kezdett. A rendszer jóváhagyta a tranzakciót: a kirakatüveg selymes sziszegéssel süllyedt a járdaszint alá, s az utcasarkon felbukkant a Hivatali Csomagolóvállalat két egyenruhás munkársa, karjukon két óriási, bélelt szállítóládával.
A távolból egy nehéz, gőzhajtású teherautó fékcsikorgása visszhangzott a hűvös esti utcában.