XLV/8. A viaszolt papírtekercs — Szerkezeti hiányosságok

Az antikvárius lehajolt a tekercsért, s miután rutinos mozdulattal feltörte a még meleg pecsétviaszt, kisimította a vékony csíkot. Henderson a válla fölött próbált betekinteni a dokumentumba, de értelmezhető szöveg helyett csupán apró lyukasztások szigorú, mértani mintázatát látta.
– A diagnózis meglehetősen komor – jegyezte meg az antikvárius szárazon, miközben a fény felé tartotta a papírt. – Az Ön kabátgombja nem éri el a hivatali rézszabványt, az én zakóm bélésében pedig mikroszkopikus anyagfáradást regisztráltak. A felderítő szektor döntése alapján selejtes nyersanyagnak minősülünk.
Mielőtt Henderson tiltakozhatott volna, a csarnok túloldalán lévő nehéz acélajtó halk sziszegéssel felemelkedett. A mennyezetről lógó sárgaréz optikák egyszerre fordultak el tőlük, mintha a gépi szerkezet végleg elveszítette volna érdeklődését a nem megfelelő minőségű küldemény iránt.
A padlóburkolat alól egy vastag, filccel bevont terelőkar emelkedett ki, s kimért, visszavonhatatlan mozdulattal a megnyílt alagút sötétje felé terelte őket. A bejárat felett apró réztábla csillant meg a vöröses gázfényben: *Lomtalanítás és másodlagos feldolgozás*.
– Ne csüggedjen, Henderson – mondta az antikvárius, s meglepő nyugalommal lépett át a küszöbön. – A hivatali zúzógaratok köztudottan rosszul vannak kalibrálva a túlméretezett anyagokra.
A sötét folyosó mélyéből forró, olajszagú huzat csapott fel, s a távolban megszólalt egy fémesen ketyegő időzítő.