XLV/5. A beérkezett küldemény — Illetékköteles besorolás

Az írógép hengere száraz, fémes reccsenéssel fordult egyet, majd a billentyűk veszett tempóban csattanni kezdtek. A folyamatos papírszalagra egyetlen vastag betűs sor került: „Élőállat-szállítmány hiányzó vámáru-nyilatkozattal. Minősítés: Másodosztályú postai hordalék.”
– Ezt kikérem magamnak – jegyezte meg Henderson, miközben egy filcdarabot próbált lepiszkálni a zakójáról. – Én érvényes vasúti bérlettel rendelkezem.
– Attól tartok, a pneumatikus továbbítás nem ismeri a vasúti kedvezményeket – válaszolta az antikvárius higgadtan, és megvizsgálta a kosár szélén lebegő rézcédulát. – Bár a „hordalék” megnevezés némileg túlzó, el kell ismernem, hogy az átlagos levélküldeményeknél jóval több helyet foglalunk.
Mielőtt Henderson érdemi ellenérvet fogalmazhatott volna meg, az öntöttvas írógép oldalából egy csuklós fémkar lendült ki. A kar végén lévő szivacsos párna mélyvörös tintába merült, majd kimérten, tizedmásodperces pontossággal megcélozta Henderson keménykalapját. A nyomtatási művelet egy tompa csattanással zárult: a filcen immár tisztán virított a „BEÉRKEZETT – ILLETÉKKÖTELES” felirat.
A kosár alja erre válaszul engedett a terhelésnek. A padozat finom rázkódással gördült tovább egy széles, gumírozott futószalagon, amely egyenesen a terem hátuljában magasodó, acélból öntött iktatóprés irányába tartott.
A prés felett vörös rézlámpa villant fel, és egy gőzsíp halk, baljós sziszegéssel jelzett.