XLV/4. A pneumatikus csúszda — Szelektált átirányítás

A vibráció hirtelen fémes kattanásba torkollott, és a sárgaréz korláttal övezett padozat váratlanul megbillent. Henderson reflexből az antikvárius kabátujját ragadta meg, de a gravitáció és a több ezer millibaros vákuum együttes ereje ellen ez aligha nyújtott érdemi védelmet. Mindketten zökkenőmentesen csúsztak bele abba a tágas, polírozott rézcsőbe, amely a gyűjtőkamra aljából nyílt.
– Ez nem standard személyszállítás! – kiáltotta Henderson, miközben a súrlódástól meleg rézfalak között cikáztak lefelé a sötétben.
– Viszont elképesztően hatékony nyomtatvány-továbbítás – helyesbített az antikvárius, és kínos gonddal igazította meg orrán a szemüveget, mintha csupán egy kicsit meredekebb lépcsőn ereszkednének alá. – Bár a portköltséget gyaníthatóan utólag számlázzák ki.
A légcsatorna kanyargós ívei hamarosan kiegyenesedtek, s a szívóhatás egyetlen ütemes puffanással repítette őket egy puha, filccel bélelt gyűjtőkosárba. A csőrendszer felett automatikus számláló pörgött: „Küldemény beérkezett: 2 db méretezett tétel”.
A teremben, ahová érkeztek, ezer meg ezer apró, számozott rekesz borította a falakat, melyekbe folyamatosan gördültek be a lepecsételt hengerek. A helyiség közepén egy hatalmas, öntöttvas írógép állt, amely emberi kéz érintése nélkül, metronómszerű ütemben kopogott egy végtelenített papírszalagra.
A billentyűk hirtelen megálltak, s a gép nyomdafeje lassan a gyűjtőkosár felé fordult.