XLV/2. A telegrafált felszólítás — Automatikus tehermentesítés

Henderson két ujjával óvatosan megfogta a remegő papírszalagot. A nyomtatófej egyenletes, csattogó ritmusban ütötte a papírra az egyetlen, végtelenítve ismétlődő szót: TISZTÍTÁS.
– Úgy tűnik, a rendszer hiányosnak ítéli a jelenlétünket – jegyezte meg az antikvárius, miközben a falból kiálló rézcsöveket tanulmányozta. Az óraművek felettük egyre szaporábban kattogtak, mintha egy láthatatlan visszaszámláló ketyegne a vakolat mögött.
Henderson nem válaszolt. Inkább a gép aljában kattanó fémkarra figyelmesedett: a telegrafáló alatt egy apró, rézperemes nyílás tárult feltáróan elő, amely pontosan akkora volt, mint egy szabványos érme. A nyílás felett apró, zománcozott tábla hirdette a szervizfülke használati utasítását: „A karbantartási ciklus elindításához kérjük, dobja be a megfelelő zsetont. A bent rekedt személyekért és tárgyakért a vasúttársaság felelősséget nem vállal.”
– Zseton? – hüledezett Henderson, s ingerülten kutatott a zsebében, ám ott csupán egy hajtott számlát és egy kilazult rézgombot talált. – Egy elakadt gépezet kellős közepén vagyunk, és ez a szerkezet vámdíjat követel?
Az antikvárius mélyet sóhajtott, majd határozott mozdulattal a nyílásba ejtette a zsebéből kihúzott apró, oxidálódott rézpénzt. A gép nyomban felhorkant. A falakból fémes visítás áradt szét, s a szervizfolyosó padlója alatti vastag kábelek vadul vibrálni kezdtek. A folyosó végén álló nehéz fémlemez lassan megemelkedett, feltárva a mögötte húzódó csatornát.