XLIX/1. A belépő vevő — Selyemszálas elköteleződés

Az ezüstös csengő hangjára a kirakat üveglapja mögött lassan megálló forgószínpad halk szisszenéssel rögzítette a két összevarrt alakot. Egy magas, cilinderes alak lépett a boltba, akinek lassú, kimért léptei elnyelték a padlószőnyeg moraját.
Az antikvárius megpróbált szigorú, üzleti mosolyt erőltetni az arcára, ám a könyökénél aranyfonallal rögzített Henderson minden egyes apró izommozdulatra éles fújtatással válaszolt. A csuklójukra varrt árcédula finoman megremegett a huzatban, s a selyemszálak aranyszínű fénye hirtelen visszaverődött a belépő úr polírozott sétapálcájának gombján.
– Rendkívül élethű páros – szólalt meg a vásárló száraz, karcos hangon, miközben megállt a forgószínpad előtt. – Különösen a tekintetükben lévő düh és a kényszerű megadás aránya nyűgöz le. Pontosan ezt a dinamikát keresem a szalonomba.
Henderson fogcsikorgatva próbált hátrafelé lépni, de az antikvárius kabátujja nem engedte. A mechanikus talapzat ekkor újabb félfordulatot tett, s a férfiak hátára feszülő varrat pattogva feszült meg. A vásárló nem teketóriázott: előhúzott a zsebéből egy vastag, fekete bőr tárcát, s tehetős mozdulattal egy köteg bankjegyet helyezett a kirakat melletti sárgaréz tálcára.
A pénz érintésére a bolt belső mechanizmusa halk kattanással aktiválódott. A kirakat hátfalán lévő nehéz bársonyfüggöny lassan összezárult mögöttük, elvágva őket a kinti világ látványától, miközben a padozat alatti sínrendszer simán megindult a sötét, belső raktárfolyosó felé.
A sötétségben csak a gépkerekek egyenletes duruzsolása és egy távoli, fémes csikorgás hallatszott.