XLIV/6. A gépies mosoly — A garanciális felülvizsgálat

A fémcsatorna zörgése felerősödött, és a polclap, amelyen Henderson és az antikvárius állt, egyetlen zökkenéssel hátrafelé billent. A viaszbaba baljós szavait még el sem nyelte a vitrin félhomálya, amikor a két férfi zuhanni kezdett a sötét, fogaskerekektől nyüzsgő aknába.
Henderson lehunyta a szemét, felkészülve a présgép megsemmisítő ütésére. A várva várt zúzás helyett azonban puha, nemezzel borított hengerek kapták el őket. Mialatt áthaladtak a forgó szerkezeten, egy apró kefe gondosan leporolta Henderson zakóját, egy hajlékony rézcső pedig leheletnyi műszerolajat cseppentett mindkettőjük vállízületébe. A feltételezett zúzómechanizmus csupán egy apró, csipkézett szélű minősítő cédulát tűzött az antikvárius gomblyukába.
Egy tompa kattanással kinyílt az alsó retesz, és a gravitáció egy bársonnyal bélelt kiállítótálcára ejtette őket. Fölöttük vakító halogénlámpák gyulladtak ki. Odakintről fülsiketítő, fémes koccintás visszhangzott: egy óriási ezüstérme hullott alá a fenti csatornából, s a vitrin sötétített üvege hirtelen teljesen átlátszóvá vált. Kiderült, hogy nem hivatali iktatóban, hanem egy nyüzsgő pályaudvar automata játékfülkéjében vannak. Az üveg túloldalán egy matrózruhás kisfiú tapasztotta az orrát a plexire.
– Hát persze – mondta Henderson, miközben a hátában lévő belső rugó feszülni kezdett. – A kötelező garanciális átvizsgálás.
– Két perc műsor egy ötcentesért – morogta az antikvárius, de a fogaskerekek kényszerítő ritmusa már az ő karját is mímelt üdvözlésre lendítette.
Henderson automatikus mosolyt öltött az arcára, és gépiesen megemelte a kalapját. A fülke sarkában ekkor halk csikordulással résnyire nyílt egy apró faajtó, amely mögül tompa, zöld fény derengése szűrődött ki.