XLIV/4. A polcperem kilátása — Stratégiai pozicionálás

– Magassági prémium – állapította meg Henderson, miközben óvatosan megtörölte viaszmentesített homlokát. – A kereskedelmi etikett szerint a legfelső polc mindig a kiemelt értéket képviselő, luxuskategóriás daraboknak jár. Beért a szakértelmünk.
Az antikvárius nem osztotta a lelkesedést. Hasra fekve kúszott a polcperem széléig, és óvatosan lelógatta a fejét. A mélyben, a csillogó üvegfal mögött óriási, mechanikus fogaskerekek halkan ketyegtek, és a lent elterülő selyemkárpiton apró, számozott rézcédulák hevertek.
– Ha ez a csúcsmodell-szekció, akkor miért van a szomszédunkban egy elhasznált cipőfűző meg egy hiányos fogsor? – kérdezte az antikvárius, és balra mutatott.
A polc sarkában valóban egy megfakult flanellkendőre fektetett, félig elolvadt viaszbaba feküdt, mellkasán egy gondosan kitöltött papírcímkével: *Ujjlenyomatos minta – szállításra alkalmatlan*.
Henderson komoran elhallgatott. A felülről aláhulló hideg, fehér fénysugár hirtelen fókuszálni kezdett. A mennyezetbe épített finommechanikai karok egy óriási, csiszolt nagyítólencsét engedtek le pontosan a fejük fölé, miközben a vitrin hátfalából halk gőzkiszuszogás kíséretében egy újabb fémcsatorna nyílt ki.
A lencse aljából apró, hideg vízcsepp hullott Henderson cipőjének orrára.