XLIV/2. A selyempapír-zuhanás — Luxuscsomagolási protokoll

A zuhanás nem tartott sokáig, és a várt zúzódások helyett a két férfi meglepően puha, többrétegű selyempapír-halomba huppant. A csomagolóautomata halk hidraulikus sziszegéssel zárta felettük a kartondoboz fedelét, ám a sötétség nem hozott pánikot. A résen beszűrődő fényben látszott, ahogy finom, buborékfóliás párnák rendeződnek köréjük, tökéletes biztonságba helyezve porcelánfinomságú tartásukat.
– Ez... ez egy első osztályú szállítási eljárás! – suttogta Henderson, miközben egy automata adagoló méretre vágott bársonyszalaggal rögzítette a derekát. A hangjából tiszta megkönnyebbülés áradt. – A vásárló nem elpusztítani akar, hanem megóvni! Egy magángyűjteménybe megyünk.
Az antikvárius óvatosan bólintott, ahogy a futószalag halk zümmögéssel megindult velük a félhomályos folyosón. Az árcédulájuk mellé egy csillogó, aranyozott „Export – Kiemelt Kezelés” matricát simított rá egy precíz fémkar. Minden jel arra mutatott, hogy a hivatali iktató szigorú malomkerekei közül végre sikerült kikerülniük a műkedvelő magáneladások világába.
A szalag azonban egy váratlan kanyar után nem a szállítási rámpához érkezett, hanem egy hatalmas, gőzölgő viaszbevonó tartály fölé lendült.
A távolból egyenletes, nehéz bélyegzőkoppanások ritmusa hallatszott.