XLIII/1. Az alagsori iktató — Szabványosított érkezés

A sötét lejtő csúszásmentes bársonyburkolata meglepően finom tapintású volt. Mr. Henderson és az antikvárius nem zuhantak, inkább méltóságteljes lassúsággal zökkentek le egy polírozott tölgyfa padsorra, pontosan a padló alatti fogadóterem közepén. A levegőben szárított levendula és régi papír illata terjengett, a falakat pedig mennyezetig érő, precízen számozott rekeszek borították.
– A szállítmány állaga megfelel a raktározási előírásoknak – szólalt meg egy csendes, szintetikus hang a falburkolat mögül.
Az antikvárius megtörölte a szemüvegét, majd óvatosan kijavította a hajtókáján esett gyűrődést. A terem túlsó végében, egy sárgaréz korláttal elkerített íróasztal mögött egy gépies pontossággal mozgó tisztviselő ült, aki mély figyelemmel rendezgette a papírkartonokat. Egyáltalán nem mutatott meglepetést az újonnan érkezett tételek láttán; tintatollát gondosan az üveg széléhez érintette.
– Megérkezési bizonylat – mondta a tisztviselő, s egy selyemszalaggal átkötött nyomtatványt tolt előre a pulton. – Kérem, ellenőrizzék a személyes leltári számukat. Az átvétel automatikus, a tételkezelési folyamat megkezdődött.
Henderson felhúzta a szemöldökét. A megszokott hivatali ügymenet szilárd keretei visszatértek, ám a fal mögötti csatornákból egy halk, üveges koccanás zaja szűrődött ki.
A falikárpit rérésében egy apró, csiszolt üveggolyó gurult végig a rézsínen.