XLII/3. A lakkozott tálaló — Csillogó mozdulatlanság

A futószalag zökkenőmentesen szállította a két mázazott alakot a sötét alagúton át, ahol a falakból hideg, kék fény áradt. Az antikvárius fagyos tekintetét a saját mellkasára nyomott vörös pecsétre szegezte. A számok világosak voltak: a 04-es kód a hivatali szabályzat szerint a kiemelt reprezentációs készletek sajátja volt.
– Látja? – suttogta volna Hendersonnak, ha a szája nem fagyott volna egyetlen udvarias, merev mosolyba. – A kételkedés méltatlan volt! A fagyasztás csak az aroma és a finom porcelánszerkezet megóvására szolgált. Most egyenesen az igazgatósági teadélutánra visznek minket.
A szalag végén egy megvilágított, selyemmel bélelt kamra tűnt fel. A levegőben hirtelen édeskés, meleg gőz terjedt el. A két figura belső megkönnyebbülést érzett: a forró pára lassan kiengedte a fagyos ízületeket, s a zúzmara finom cseppekben pergett le a kabátjaikról. Úgy tűnt, a hivatali procedúra valóban a tálalás előtti előkészítés része.
A gőz azonban nem szálas teából származott. Egy vékony rézfúvóka átlátszó, gyorsan keményedő lakréteget permetezett a porcelánfelületre, amely azonnal hermetikusan elzárta a figurákat a külvilágtól. Fejük felett egy mechanikus tábla ugrott helyére a következő felirattal: „Tartósított tárgyalótermi makett – Használata szigorúan tilos”.
A futószalag megtorpant, s a mennyezetből egy fényes tálalóharang ereszkedett lassan a mozdulatlan figurák fölé.