XLII/2. A vörös bélyegző — Hamis állagmegóvás

A zúzmarás polcon emelkedő kékes fagyasztófolyadék hirtelen megtorpant, amikor a mennyezetből egy filcbevonatú sárgaréz csipesz ereszkedett le. A mechanikus szerkezet nagy ívben kikerülte a szivárgást, és határozott mozdulattal kiemelte a jég alól a halkan rezgő ezüstcsengőt. Egy apró, gőzölgő bélyegző csapódott a fémre, vörös tintával nyomva rá a legújabb hivatali jelzést.
– Ez nem selejtezés – suttogta az antikvárius, miközben fagyott porcelánszemeivel a feliratot próbálta kiolvasni. – Nézze csak a kódolást! Ez a Prémium Minőségű Vendéglátóipari Leltár bélyege. A fagyasztás csupán az állagmegóvás elengedhetetlen lépése!
Henderson mázas arca kissé megrebbenhetett volna a megkönnyebbüléstől, ha az arctagjai nem lettek volna szilárdra fagyva. A félreértés azonnal új reményt öntött a dermedt figurákba: nem megsemmisítésre várnak a hideg raktárban, hanem a legelőkelőbb tárgyalótermi teáskészletek közé sorolják őket. A fagyasztófolyadék kékes színe hirtelen már nem fenyegetőnek, hanem szabályos kriogén tartósításnak tűnt.
Ekkor a mechanikus kar visszatért, és Henderson vállára csapott egy hasonló vörös jelzést. A polc alatti futószalag halk, fémes kattanással indulásra kész állapotba lendült, miközben a raktár sötét mélyéből egy ismeretlen, mély hangú síp bocsátott ki vékony gőzsugárat.