XL/3. A csapóajtó lejtője — Belső irattári átrendezés

A lejtőbe fordult padló nem hagyott sok teret a teátrális tiltakozásnak. Henderson ösztönösen megpróbált megkapaszkodni a legközelebbi teatégla-oszlopban, ám a tömörített fűszerfalak meglepően olajozottnak bizonyultak; az ujjai nyomán csupán némi szárított bergamottpor hullott a mélybe.
Az antikvárius ezzel szemben lenyűgöző eleganciával, szinte tánclépésekben csúszott lefelé a sárgaréz szegélyezésű csatornában, mintha a Hivatal ezen belső közlekedési formája a mindennapi rutinjához tartozna.
– A harmadik osztályú iktatás mindig némi mechanikai gravitációval jár – kiáltotta hátra a gőzgomolyagokon keresztül, miközben gondosan eligazította a zakója hajtókáját. – A bürokrácia, mint köztudott, szereti a legrövidebb utat a selejtező és az irattár között.
A csúszda végén nem zúzógarat várta őket, hanem egy dohos, szárított mentaillatú terem, ahol a padlótól a mennyezetig érő rézállványokon több ezer fonott teásdoboz forgott saját tengelye körül. A gépies csikorgás közepette egy kövér, rézgombos egyenruhát viselő figura lépett elő a gőz mögül, kezében egy robusztus, ketyegő komposztálóval.
– Bejövő tétel – dörögte a hivatali ellenőr, s anélkül, hogy rájuk nézett volna, a ketyegő szerkezetet Henderson kabátjának gallérjára pattintotta. – Elsődleges szárítási szakasz jóváhagyva. Állagmegóvási idő: negyvennyolc perc.
Henderson döbbenten nyúlt a gallérjához, ahol a rézkarika ritmikus kattogással számolt visszafelé. A falak réseiből lassan forró, száraz levegő kezdett áramlani.
– Ez egy időzítő? – kérdezte rekedten.
– Nem csupán időzítő, dear Henderson – javította ki nyájasan az antikvárius, és felmutatott egy, a mennyezetről aláereszkedő óriási, fémből készült teaszűrőre. – Ez az erjesztési fázis minőségellenőrzése. Ha nem érünk a szortírozóba, mielőtt letelik, a Hivatal teakeverékké minősít át bennünket.
A rézműszer halkat csilingelt, s a terem túlsó végében egy nehéz szellőzőrács csapódott fel.