XIX/5. A résnyire nyílt fedél — Címkézett felderítés

Henderson óvatosan megkocogtatta a fenyőfa oldalát, majd a könyökével addig feszegette a szegelt sarkot, amíg az egy recsegő pattanással engedett. A szellőzőnyílásként szolgáló résen átszűrődő lámpafényben az antikvárius előrehajolt, s megtörölte pápaszemét a forgácsporos kabátujjában.
A láda egy tágas, boltíves csarnok közepén pihent, ahol kőpadlón futó sárgaréz sínek hálózták be a teret. A falak mentén katonás rendben sorakoztak a hasonló méretű faforgácsos dobozok, ám a szobában egyetlen élő lélek sem tartózkodott. Csupán egy görgős lábakon guruló, mechanikus karokkal felszerelt fémállvány közeledett halkan a szomszédos sor felől.
– Úgy tűnik, átkerültünk a logisztikai részlegbe – suttogta Henderson, miközben kiszabadította a lábát a csomagolóanyagból, s kiemelt egy meglazult oldallécet. – Ha ez a doboz a kiviteli osztályra szól, percek kérdése, és kiszállítanak minket a városba.
– Vagy az elégetendő selejtbe – javította ki szárazon az antikvárius, és óvatosan kimászott a csikorgó kőpadlóra.
A mechanikus állvány megállt a ládájuk előtt. Egy apró, rugós csipesz kinyúlt a fémvázból, s nagy precizitással kiemelte a láda tetőlapjára égetett papírcímkét. A gép tudomást sem vett a dobozból kimászó két úriemberről; egyedül a kódolt jelzések érdekelték. Egy tompa kattanással átforgatta belső regiszterét, majd meghúzott egy nehéz kart a falon.
A csarnok túlsó végében lévő szellőzőrács mögül ekkor tompa, ütemes szuszogás hallatszott, mintha egy óriási tüdő szívná be a levegőt a mélyből.