XIX/4. A fadobozos szállítmány — Címkézett árukezelés

A pántolt fenyőfa fedél tompa robajjal rázárult a rekeszre, azonnal sötétségbe borítva a szűk belsőt. Henderson és az antikvárius szorosan egymáshoz préselődve feküdtek a friss, gyantaillatú faforgácságyon, miközben a mechanikus csomagolórendszer zökkenőmentesen tette a dolgát.
– Zseniális húzás volt selejtesnek tettetnie magát, Henderson – sziszegte az antikvárius, miközben próbált nem túl mélyeket lélegezni a szálló faporban. – A jelek szerint a rendszer nem megsemmisíti a hibás darabokat, hanem osztályozza és bedobozolja őket.
– Egy koporsóméretű ládában ülünk, a bordáimat egy szögfej nyomja, és gőzöm sincs, hová visz ez a doboz – morogta Henderson, miközben kívülről éles, sziszegő hang kíséretében fémszegek hatoltak át a fa oldalán, végérvényesen rögzítve a tetőt.
A futószalag meglendült, s a láda egy finom ívű csúszdán zökkenve megindult lefelé. Odakintről fémbélyegzők ütemes csattanása hallatszott: a szerkezet automatikusan tüzes bélyegzővel égette rá a faoldalra a rendeltetési kódokat. A mozgás végül egy tompa rugózással megbukott, és a doboz megállt egy csendesebb gépteremben.
A deszkák résén át egy magányosan pislákoló, sárgaréz olajlámpás sárgás fénye szűrődött be, miközben odakint egy nehéz, vasalásos ajtó zárszerkezete kattant egyet.