XIII/6. A leplombált rézkulcs — Manuális kalibráció

Mr. Henderson hideg ujjai közt óvatosan megforgatta a kioldódott rézkulcsot. A parányi zárból pattanó finom kattanás jelzésértékű volt: a gázhálózat nem tűrt semmiféle mulasztást. A retesz kioldott, s a mechanikus diagnosztikai panel fedele halk szisszenéssel előrébb billent, feltárva a mögötte húzódó sárgaréz csövek és apró fogaskerekek szövevényes gépzetét.
A szerkezet szívében egy finomra csiszolt üveghenger pörgött, melyben sűrű, kékesszürke gőz gomolygott. Henderson megragadta a középső beállítókart – a „Ritmikus tüdőkapacitás” feliratút –, és milliméternyit lejjebb húzta. A ház mélyén azonnal mély, kísérteties morgás futott végig. Odafent, az emeleti olvasóteremben hirtelen megszakadt a lassú, ütemes lélegzés: a láthatatlan lakó torkán akadt a levendulaillatú levegő, s fojtott köhögése végigvisszhangzott a rézvezetékeken.
A tolókocsi retesze erre válaszul engedett egyetlen fogaskeréknyit. Henderson gyorsan megértette a mechanikus játékszabályt. Ha a gáznyomást nem sikerül hajszálpontosan a műszer zöld jelzésén tartania, a tolókocsi örökre a sínhez láncolva marad. Kinyújtotta ujját, s a „Lapozási kényszer” kart tolta kissé előre, mire odatent a papírsusogás kapkodó, kétségbeesett ritmusra váltott.
A perforált papírszalag számlálója ekkor hat percre ugrott. Henderson izzadt tenyérrel igazított a beállításokon, miközben a panel aljából egy apró, fémes rezgéssel kísért újabb papírcsík gördült ki, egyenesen a térdére.