XIII/4. Felderítés — Mechanikus időzítés

A padlón forgó üvegkapszula apró fogaskerekei finom, fémes ketyegéssel számlálták vissza a másodperceket. Mr. Henderson, szeme előtt örvénylő sötét foltokkal, remegő törzzsel hajolt előre a tolókocsijában. A sínre zárt tengely nem engedte a teljes mozgásszabadságot, így végül csak a cipője orrával sikerült maga felé pöckölnie a csillogó hengerikét.
A kapszula rézkupakján parányi gravírozás állt: „Rendszerfáradási csillapító — Nyugtató levendula és nehéz altatógőz”. A mellette futó csővezeték alsó szegmensén egy tűvékony beömlőnyílás várt. Henderson tudta, hogy ha az emeleti olvasó teljesen elalvás közeli állapotba kerül, a lapozás lelassul, s a szívritmushoz láncolt gázszivattyú végre visszavesz az ölési tempóból.
Kipréselve maradék erejét, a nyílásba illesztette a kapszulát. A rugós szerkezet halkan kattant, s a nyomáskülönbség azonnal beszippantotta az elixírt. Odafent az őrült papírzizegés hirtelen megtorpant. A vágtató lépteket komótos, elnyújtott lapozások váltották fel, mint amikor a váratlanul elnehezedő szemhéjak küzdenek a nyomtatott sorokkal.
Henderson mellkasi szorítása enyhült, a pulzusa visszasüllyedt a megnyugtató nyolcvanra. A szellőzőnyílások végre friss, dús oxigént árasztottak. A megkönnyebbülés azonban puszta illúziónak bizonyult. A tolókocsi alatti sínrendszer éles, mechanikus lendülettel megrándult, s a szék pontosan tíz centiméterrel mélyebbre tolta őt a faláttörés résébe. Ott, ahol addig a puszta téglafal állt, egy eddig rejtett, rézbevonatú ellenőrzőpanel fordult ki a sötétből.