XIII/3. Az expressz fejezetváltás — Öngyilkos ütemezés

A vakogó légszomj közepette Mr. Henderson elméje meglepő tisztasággal mérlegelte az opciókat. Ha a lenti oxigénfogyasztás a fenti olvasó kényelmi funkcióival van arányban, a megoldás kézenfekvőnek tűnt: az ismeretlen vásárlót nem maradásra, hanem minél gyorsabb távozásra kell bírni. Ha befejezi a kötetet és becsukja a borítót, a gáznyomás leáll, a levegő visszatér, s a tolókocsi beépített sínje talán végre kioldja a tengelyt.
A tizenkettes elosztó alsó szegmensében meg is lelte a keresett sárgaréz tárcsát. A gót betűs felirat – „Éberségfokozó borsmenta és szúrós ózon – Expressz fejezetváltás” – biztatóan csillogott. Henderson remegő ujjakkal, gondolkodás nélkül ütközésig csavarta a gombot.
Odafent a reakció azonnali volt. A megfontolt, lágy lapozásokat egy feszített, szinte hisztérikus papírcsörgés váltotta fel. A vásárló nem olvasott: száguldott a sorok között. Henderson már előre örült a kiszabadulásnak, ám az elosztó belső mechanikája éles kattanással korrigált, s a gázhálózat felpörgött.
Henderson pulzusa egyetlen másodperc alatt ugrott száznegyvenre. A logikájában tátongó lyuk most mutatta meg magát: a fenti olvasási tempó és a lenti oxigénszint nem fordítottan, hanem egyenesen arányosan mozgott. Minél gyorsabban lapozott a vevő, a rendszer annál több levegőt szivattyúzott fel a hatékonyság fenntartásához. A fal mögötti kopogás ekkorra már fülsiketítő kalapálássá fajult.
Ahogy a látása szélén megjelentek az első sötét foltok, a rézcső alsó illesztéséből egy apró, felhúzható óraszerkezettel felszerelt üvegkapszula gurult ki a padlóra.