XII/4. A sűrített levegő — Utolsó elszámolás

A léptek zaja nem a sötét alagút mélyéből érkezett, hanem közvetlenül Mr. Henderson feje felől, a grippes gőzcsövek mögötti gerendákból. Az antikvárium vastag padlódeszkái halkan megreccsentek, ahogy a boltba lépő legújabb vevő lassan átvágott az eladótéren.
A tizenkettes elosztó rézcsövei azonnal rezonálni kezdtek a fenti mozgásra. A falba épített finommechanika fémes csattanással lökött előre két acélreteszt, amelyek mozdíthatatlanul rögzítették Mr. Henderson tolókocsijának kerekeit a beépített sínpárhoz. A férfi döbbenten rántotta meg a karfát, de a szerkezet meg sem rebbent. Ezzel egy időben a sárgaréz manométer mutatója visszaugrott az megnyugtató kávéscsészéről egy apró, kézzel rajzolt olvasószemüveget ábrázoló ikonra.
Odafent a gyanútlan vásárló meggyújtotta az olvasóasztal gázlámpáját. A sárgaréz égőfejből lágy, sárgás láng csapott fel, s a lenti elosztó szelepei precíz szinkronba lendültek Henderson mellkasának ütemével. A férfi ekkor értette meg a tévedését: a főcsap eltekerésével nem a saját szívritmusát függetlenítette a várostól, hanem közvetlenül az antikvárium nyitvatartási rendjére kalibrálta a keringését. Valahányszor a vevő odaután nyúlt a könyvjelzőért vagy lapozott egyet a sűrű levegőjű teremben, a gázlámpa lángja pislákolt egyet, Henderson szíve pedig kihagyott egy dobbanást, hogy tartsa az előírt üzemi nyomást.
A tolókocsi alatti sínpálya végén ekkor gurulni kezdett egy apró, rézből öntött csengő, s a sötétben halkan koccant a falnak.