XII/1. A teáskanna füstje — Nyomástartási kötelezettség

Henderson megpróbálta elhúzni a kezét a tesztcsaptól, de a tolókocsi karfájába épített rézpántok halk szisszenéssel rásimultak a csuklójára. A szerkezet nem csupán rögzítette magát a padlóhoz, hanem láthatóan véglegesíteni kívánta a lakóberendezést.
– A teája kihűl, Henderson – jegyezte meg az ősz ember szárazon, és egy sárgaréz töltőtollat tolott át a terítőn. – A névjegyét már elhelyeztük a falon, a nyomástartási kötelezettségvállalást viszont alá kell írnia. Hivatalos ügy, tudja. A város nem fűtheti magát csupán jóindulatból.
Henderson szaggatottan lélegzett. Valahányszor szaporább szívverése megemelte a pulzusát, a teafőző alatti kékes láng magasabbra csapott, s a konyhában azonnal érezhetően melegebb lett. A falon függő keretezett oklevél halványan megremegett a gázcsövek ritmikus rezonanciájától.
– És ha megtagadom? – kérdezte Henderson feszülten.
– Akkor a földszinti bérlők kénytelenek lesznek hideg fürdőt venni – felelte a férfi, s kimérten felényújtotta a csészét. – Az antikvárius odalent már úgyis retinarepedést kap a feszültségtől. Egyetlen tüsszentése elegendő ahhoz, hogy a kettes körzetben elaludjanak az utcai lámpák.
A folyosó felől halk kattanás hallatszott, mint amikor egy mérőóra eléri a maximális tartományt.