XI/5. A tizenkettes alállomás — Kalibrált karbantartás

Az antikvárius a rácshoz térdelt, s elegáns mozdulattal apró, finom kidolgozású kulcsot húzott elő a mellényzsebéből. A gőzben derengő számlap mutatója vészjóslóan ugrált, pontosan lekövetve Henderson szaporábbá váló, szaggatott lélegzetvételét.
– Kérem, uralkodjon magán, dear fellow! Ha túlpörgeti a mutatót, a szomszédos utcában csőtörést okoz a túlnyomás – figyelmeztette a kereskedő, miközben a kulcsot a rézóra oldalába illesztette, s határozottan fordított rajta kettőt.
Henderson mellszoborrá merevedett: a saját bordái mögött éles, fém a fémmel találkozó kattanás visszhangzott. A bal lábában azonnal megszűnt a nehéz ólomérzet, helyette bizsergető, száraz melegség futott végig a vénáin. A feje feletti gázlámpa lángja kiegyenesedett, s nyugodt, aranysárga fénnyel világította be a nyirkos macskaköveket.
– No látja! A finomhangolás megtörtént – bólintott elégedetten az antikvárius, miközben elrakta a kulcsot. – Ön mostantól hivatalosan is a tizenkettes számú nyomásszabályzó alállomás. A garanciális feltételek szerint az első karbantartási körútja pontosan most veszi kezdetét.
– Milyen körút? – nyögte Henderson, de a kezében lévő fadoboz hirtelen hűvössé és nehézzé vált, mintha egyenesen az utca alatti öntöttvas csőhálózathoz forrasztották volna.
– A hálózati felderítés, természetesen – felelte a kereskedő, és a sötét utca vége felé mutatott, ahol egy magányos lámpagyújtó létrája támaszkodott a következő vasoszlopnak. – Ha lemaradunk a nyomáspróbáról, a főellenőr leveszi a jutalékot a keringéséből.