XI/1. A gazdátlan fadoboz — Ütemezett szívhang

Mr. Henderson megtorpant a nyirkos macskakövön. A rézveretes fadoboz ritmikus lüktetése olyan vészjóslóan emlékeztetett egy precíziós óraműre, hogy a volt üzletvezető ösztönösen hátralépett egyet. A doboz szélén finom, vésett felirat csillant meg az utcai lámpa sárgás fényében: „Garantált átruházás esetén felnyitandó.”
A sikátor homályából halk, kimért léptek zaja hallatszott. Az antikvárius lépett ki az árnyékból, kalapja karimáját kissé megbillentve. Arca kifejezéstelen maradt, de tekintetében hűvös kíváncsiság pislákolt.
– Igazán mintaszerű visszavonulás, Mr. Henderson – jegyezte meg kimérten, miközben gombostűhegyező tekintetével a járdaszegélyen pihenő tárgyra mutatott. – Bár a mechanikus szabályzat ritkán enged el bárkit teljesen üres kézzel.
– Én már átadtam a műszakot és a felelősséget! – tiltakozott Henderson, s görcsösen a zsebében lévő, frissen pecsételt záradékra szorította a kezét.
– Így van, a boltot valóban átvette az új főgépész – bólintott az antikvárius szárazon. – Ám a kötelezettség átadása mindig jár egyfajta végkielégítéssel. A doboz nem a leltár része. A doboz személyre szabott.
Ekkor a rézpánt finom halk kattanással kioldódott, a tető felpattant, s belsejéből egy apró, gőzölgő fogaskerék-rendszer bukkant elő, amely szorosan felvette Henderson zaklatott szívverésének ütemét.