X/7. A garanciális felmentés — Automatizált tulajdonváltás

A bádogcsőből felharsanó fogaskerék-csikorgás rázkódásba hozta az antikvárium teljes szerkezetét. Mr. Henderson behunyta a szemét, felkészülve a legrosszabbra, miközben a leltáróra mutatói eszeveszett pörgésbe kezdtek. A nyomásszabályzó sípoló hang kíséretében engedte ki a maradék gőzt, majd egy nehéz, fémes csattanással minden elcsendesedett.
A hátsó szoba falán lévő sárgaréz nyílás csörrenéssel kinyílt. Egy megpörzsölt, de katonásan lepecsételt okirat csúszott ki belőle egyenesen Henderson reszkető tenyerébe. Az utolsó garanciális záradék volt az, rajta a friss tintával írt szöveggel: „Alulírott szerkezet igazolja, hogy a korommentesítési próbát sikeresen teljesítő jelentkező átvette a műszakot. A korábbi kezes kötelezettségei azonnali hatállyal megszűntek.”
Henderson ámulva nézett a papírra, amikor a bolttér felől elégedett csettintés hallatszott. A vevő lépett ki a szellőző másik végéből: a korom kissé összefolyt az arcán, de a zakóját gépiesen tisztára kefélve, büszkén feszített. Mellkasán egy frissen rászegecselt rézjelvény csillogott: *Főgépész és Üzletvezető*.
– Zseniális VIP-program! – kiáltott a vevő elragadtatva. – A szűk járatok, a kefe súrlódása, az automatikus előléptetés... Garantálom, hogy mától én viszem ezt a boltot!
Henderson szólni sem tudott. Csendben letette a leltárkönyvet, zsebre vágta a felmentő záradékot, és megkönnyebbülten kisétált a nyitott ajtón. A sötétedő sikátor sarkán azonban egy magányos, rézveretes fadoboz hevert a járdaszegélyen, s belőle halk, ütemes szívhang dobogott.