VI/3. A lélegző zárszerkezet — Passzív leltár

Mr. Henderson nem az a fajta hivatalnok volt, akit megriaszt egy lélegző fém alkatrész. A bürokrácia szigorú törvényei szerint ami levegőt vesz a helyiségből, az fogyasztási cikknek vagy élőállat-állománynak minősül, így azonnal új adósávba sorolható.
– A szellőzési illeték elengedhetetlen – állapította meg halkan, és a köténye zsebéből előhalászott egy sárgaréz tolómércét, hogy felmérje a kulcslyukak átmérőjét.
Ahogy a tolómérce hideg szárai megérintették az első sárgaréz szegélyt, a kulcslyuk halk pukkanással beszívta a levegőt. A pult mélyén lapuló fiókban lévő papírok riadtan megzördültek. A küldönc eközben szó nélkül megfordult, és a ködbe lépve elpárolgott, maga mögött hagyva a tölgyfába vájt sercegő barázdát.
Henderson precíz mozdulatokkal méricskélt tovább. Úgy vélte, a helyzet pofonegyszerű: ha a doboz levegőt fogyaszt a boltból, azt tételesen ki kell számlázni a korábbi tulajdonosnak. A kirakat üvegén túl csapdába esett régi antikvárius kétségbeesetten rázta a fejét, de Henderson ezt a szakmai elismerés jelének tekintette.
Elővette a nehéz, réznyelű hivatalos bélyegzőt, hogy érvényesítse a bevételezési bizonylatot. Ám amint a gumilapot a bádogdoboz pereméhez nyomta, a legközelebbi kulcslyuk hirtelen kitágult, és egyetlen, elégedett csettintéssel elnyelte a bélyegző fanyelét. Henderson csupán a hüvelykujját tudta időben visszahúzni.
A doboz mélyéről ezután halk, szabályos horkolás hallatszott. A pult alatti fiók magától visszagördült a helyére, és pontosan egy rézgarassal nehezebb lett.