VI/2. A hiányzó kulcslyuk — Átvett egyenleg

Az árnyék nem mozdult a ködben, csupán a réztábla halkan megremegett a kirakat üvegén. Mr. Henderson megszokott kimértségével igazította meg zöld kötényét, és kinyitotta az ajtót, hogy tisztázza a tulajdonjogi helyzetet. A látogató nem ellenőr volt, hanem egy csontos kezű, kopott egyenruhás küldönc, aki szó nélkül egy nehéz, lepecsételt bádogdobozt csúsztatott a pultra.
– Átvételi elismervény a felhalmozott csendről – morogta a férfi, miközben egy elnyűtt grafitceruzát nyújtott át.
Henderson elégedetten bólintott. Úgy vélte, a helyzet végre visszatért a megszokott bürokratikus kerékvágásba; elvégre minden üzletnyitás szabályos ingóság-átruházással jár. Megragadta a ceruzát, hogy aláírja a nyomtatványt, ám a hegy nem hagyott nyomot a papíron, helyette mély, sercegő barázdát vájt a tölgyfa pult lapjába.
A kirakat mögött álló antikvárius rémülten intett a szemével, de Henderson nem törődött a zárolt előddel. Magabiztos mozdulattal lepattintotta a bádogdoboz fedelét. Odabent nem levelek vagy számlák feküdtek, hanem tucatnyi különálló, sárgarézzel szegélyezett kulcslyuk, amelyek mindegyikéből halk, ütemes lélegzés hallatszott.
A pult alatt a számlálóhúros fiók lassan kigördült, s a doboz legszélső kulcslyukából egy apró, deres porszem csapódott a fapadlóra.