V/9. A kiegyenlített számla — Zárolt hitelező

Az antikvárius lihegve állt meg az auditor előtt, s a füstölgő sárgaréz számológépet a fémredőnynek préselte. A fogaskerekek sercegve álltak meg, ahogy a hideg éjszakai levegő lehűtötte az izzó alkatrészeket.
– Itt a fedezet! – nyögte szaggatottan az öreg, s remegő ujjakkal mutatott a kijelzőn szereplő számsorra. – A rezonanciaköltség és a teljes vételár, egyenlegben kifejezve!
A tisztviselő megigazította az orrán a csipeszt, átvette a nehéz berendezést, majd egyetlen precíz mozdulattal a rács apró nyílásához illesztette. A gépből felszálló utolsó füstszalag nem koromszagú volt, hanem tiszta, langyos tavaszi levegő illatát árasztotta – Henderson tüdejének eltulajdonított hőtartalékát.
– A számítás pontos – bólintott az auditor szárazon. – A túlfizetés mértéke meghaladja az ingóság értékét. Ugyanakkor a gép belső garanciajegye szerint a berendezést az Ön személyes hitelezési tőkéjével fedezte.
Az antikvárius szeme tágra nyílt a rémülettől, ahogy a tisztviselő átlépte a járdát, s a csipesz szárával megérintette a kabátja gombját. Egy kékes szikra pattanása kíséretében az ólomzár rákattant az öreg csuklójára.
– Mr. Henderson egyenlege kiegyenlítve, átminősítve önálló tulajdonossá – jelentette ki az auditor. A fémredőny hatalmas zörejjel csapódott fel, s Henderson a járdára lépett, miközben a lepecsételt rézkulcs magától fordult el az antikvárius kezében.
Az öreg kétségbeesett kiáltással próbált visszalépni, de a rács automatikusan ráhúzódott, zárolva a státuszát a sötét kirakatban.
Henderson megigazította a kalapját, s némán átvette az antikvárium rézkulcsát az auditortól.
Az utca túloldalán, egy nedves csatornarács mélyén, mutatók nélküli ezüst zsebóra kezdett halk, ismeretlen dallamot zenélni.