V/6. A foglaló súlya — Zárt egyenleg

A segéd nem hagyta a pulton a nehéz, cirádás rézkulcsot. Komótos mozdulattal felvette, majd visszalépett a kirakatba, és a kulcs karikáját óvatosan átfűzte Henderson zakójának legfelső gomblyukán, pontosan a vörös ÉRTÉKESÍTVE bárca mögött.
– A foglaló tárgya a lefoglalt tétel tartozéka – mormolta a segéd halkan, mintha egy láthatatlan szabályzatot idézne, majd elégedetten megveregette Henderson merev vállát. – Kiváltásig őrzési kötelezettség terheli a felületet.
Ezzel a villanykapcsolóhoz lépett, leoltotta a fényeket, és a kinti utcáról hallatszó hatórási harangszóra időzítve ráhúzta a kirakatra a nehéz fémredőnyt. Hendersonra rászakadt a sötétség. A fémredőny alsó, perforated résén azonban még átszűrődött az utca túloldaláról érkező halvány, sárgás gázlámpafény.
Nehéz léptek zajongtak a járdán. A redőny lyukain át láthatóvá vált az antikvárius lassan közeledő sziluettje. Megállt a kalapüzlet előtt, és a zsebéből előhúzott egy kis, bőrborítású jegyzetfüzetet.
– Záróegyenleg rendben – mondta az antikvárius a redőnynek címezve, hangja szinte koppant a hideg fémlemezen.
– Ki volt az a vásárló? – préselte ki magából a szót Henderson, miközben gomblyukában kényelmetlenül húzta zakóját a rézkulcs súlya.
– Egy beváltó – felelte az antikvárius szaggatottan. – A főkönyv nem neveket tart nyilván, hanem követeléseket. Maga most egy biztosíték, Mr. Henderson. Ne mozduljon, mert romlik az állaga.
Az antikvárius sarkon fordult, a járdán pedig egy magányos rézgaras gurult végig a lefolyó irányába.