L/1. A mahagóni láda — Bársonyos útravaló

A leltárkönyv csapódása még visszhangzott a boltívek alatt, amikor a cilinderes vásárló előhúzott a kabátja alól egy finomra csiszolt, mahagónifából készült díszdobozt. A láda belsejét mélyvörös selyem bélelte, pontosan a táncoló páros kontúrjára formázva.
– Gyönyörű kivitelezés – állapította meg a férfi dús bajusza alatt, miközben gombnyomásra felpattant a zár. – És milyen folyamatos a mozgásuk! Egyetlen akadás sincs az ívekben.
Az antikvárius megpróbált ellenállni a háta közepébe szerelt sárgaréz fogaskerekek nyomásának, de a mechanika erősebbnek bizonyult az akaraterőnél. Lába precíz, nyolcadrendű keringőlépésben lendült jobbra, s Hendersont magával rántva pontosan a bársony bélésű doboz pereméhez fordult. Henderson a fogát szívva próbált fékezni a sarkával, ám a levendulaillatú műszerolaj miatt a csizmája szinte súlytalanul siklott a polírozott márványon.
A selyemszállal rögzített páros egyetlen utolsó, tökéletesen szinkronizált meghajlással hátralépett, és egyenest a nyitott ládába hanyatlott. A rejtett rugó pontosan a helyére pattintotta a két összevarrt hátat, a szerkezet pedig finoman behajtotta a lábakat a bársony rekeszbe.
A cilinderes úr megelégedetten bólintott, majd határozott mozdulattal ráhajtotta a mahagóni fedelet. A rézzár éles, fémes kattanással ugrott a helyére. Odakint elhalt a zenedoboz utolsó akkordja, a teljes sötétségben pedig már csak a felhúzott rugó halk, monoton ketyegése maradt.
A kiürült pulton, a hallgatag rézcsengő tövében egy frissen nyomtatott, viaszolt papírlap hevert, amelyen egy ismeretlen lakcím tintája még megszáradni sem tudott.