IX/9. A leltári műszak — Zárolt garancia

A forró garanciazseton alig tűnt el a sárgaréz nyílásban, a nyomásszabályzó kattant egyet, s a szelepházból kiszisszenő édeskés gőzpára nyomban alábbhagyott. Mr. Henderson elégedetten porolta le a tenyerét. Úgy tűnt, a bürokratikus gépóriás végre megnyugodott, a könyvelési kötelezettségek kiegyenlítést nyertek, s az antikvárium rendje helyreállt.
Ekkor azonban a szerkezet belsejében nehéz, fémes csattanás visszhangzott. A nyomásmérő számlapja alatti kisablakban felpörgött egy számláló, és a rekeszből egy frissen gravírozott, apró sárgaréz táblácska csúszott ki. Henderson felemelte a hűvös lapot. A precíz vésésen a saját neve állt, alatta a hivatalos bejegyzéssel: Előírt műszak megkezdve. Szolgálati időtartam: visszavonásig.
A hátsó szoba nehéz tölgyfa ajtaja abban a pillanatban magától rácsapódott a keretre, s a retesz fémes csattanással a helyére ugrott. Henderson meglepetten lépett az ajtóhoz, de a kilincs meg sem mozdult. A csövek ritmikus kopogása hirtelen átváltott egy egyenletes, mély ketyegésre – pontosan olyanra, mint egy precíziós műszakóra, amely a karbantartó jelenlétét méri.
Az előző tulajdonos nem eladta az üzletet. Csupán átadta a műszakot a gép következő alkatrészének. Henderson száraz, halvány mosolyra húzta a száját; elvégre a könyvelésben a precizitás a legfőbb erény, még ha az ember maga válik is a leltári tétel részévé.
Az eladótér felől ekkor halk csilingeléssel megszólalt az ajtófeletti rézcsengő. Léptek zajongtak a parkettán, és egy idegen hang bizonytalanul kiáltott be a sötétedő bolttérbe.