IX/8. A nyomásszabályzó — Gépies kötelezettség

Mr. Henderson megállt a hátsó szoba küszöbén, s a fejét oldalra billentve hallgatta a rézcsövek vibrálását. A hang nem a fal felső részéből eredt, ahol az önműködő lajstromozó lapult, hanem lentről, közvetlenül a fapadló pereme alatt futó vastagabb szerelvényekből. Egy tapasztalt könyvelő pontosan tudja: ha egy bürokratikus gépezet meleg kártérítési zsetont ad, a számlát előbb-utóbb benyújtják a következő tételnél.
Lassan közelebb lépett a sarokhoz, ahol a csövek egy öntöttvas szerelvényben egyesültek. A szelepek felett egy apró, kör alakú nyomásmérő számlapja sötétlett, melynek mutatója vöröses tónusú sárgarézből készült. A mutató eddig mozdulatlanul pihent a nullán, most azonban ütemesen rángatózott, mintha egy láthatatlan gépíró próbálna rajta keresztül üzenetet kopogni.
– Remélem, nem vársz újabb rézszeget – mormolta Henderson, miközben a kezét óvatosan a szelepház fölé tartotta. A fémből kellemes, langyos gőz szivárgott ki, amelynek édeskés, finom gépolajszaga volt.
A nyomásmérő alatti keskeny nyílás hirtelen felpattant, és egy apró, lyukasztott kartoncsík türemkedett ki belőle. Henderson két ujjal kihúzta. A kártyán finom tűszúrásokkal rajzolódott ki a következő műszak sorszáma, valamint egy egyértelmű kérés: a zsebében melegedő zsetont be kellett helyeznie a szomszédos nyílásba a folyamatos üzemmód garanciális igazolásához.
Henderson megrázta a fejét. Végül is a bürokrácia szabályai mindenhol bürokratikusak maradnak, legyen szó papírról vagy sárgarézről. Kivette mellényzsebéből a forró fémkorongot, s habozás nélkül a nyílásba csúsztatta.