IX/7. Az üres leltárív — Bejegyzett mulasztás

Mr. Henderson nem az a fajta könyvelőalkat volt, aki beéretlen dokumentumokat hagyott volna maga után. Egy pillanatra ugyan elgondolkodott azon, hogy a rézszeget elszámolható dologi kiadásként kellene-e feltüntetnie, de a hűvös bürokrácia iránti tisztelete végül győzött. A rekesz szélén egy finom rézláncon függő acéltű hegye csillogott.
Henderson határozott mozdulattal kézbe vette az íróeszközt, és a még teljesen üres leltárív tetejére precíz, dőlt betűkkel felvéste a maga egyszerű igényét: „Rendkívüli karbantartási illeték: egy darab hajlított rézszeg beszámítása és a fagyos huzat azonnali megszüntetése.”
Amint az acéltű áthaladt az utolsó írásjelen, a fali rekesz nem tekerte vissza a papírt. Ehelyett a fal mélyéből halk, elégedett szisszenés hallatszott. A papírív közepén a tinta helyén apró perforációk jelentek meg, melyek mintázata kísértetiesen hasonlított Henderson saját kézírására. A padlódeszkák alatti fagyos légáramlat egyetlen pillanat alatt elhalt, s a rézrekesz alsó nyílásából egy apró, súlyos fémtárgy gurult ki a portörlő rongy szélére.
Henderson lehajolt, és felemelte a rézzsetont. A korábbi fagyos huzat után meglepő volt tapasztalnia, hogy a fémkorong kellemesen meleg – majdnem forró – volt. Egyik oldalán finom gravírozással a következő felirat állt: „Kártérítési előleg – túlóraterhelés elfogadva.”
– Na látja, lehet ezt rendesen is – jegyezte meg a csendes szobának Henderson, miközben a meleg zsetont a mellényzsebébe csúsztatta.
Ám mielőtt teljesen elégedetten visszaindulhatott volna a frontpult felé, a hátsó falban futó rézcsövekből halk, ütemes kopogás indult meg újra. Ezúttal nem a lajstromozó gép hangja volt, hanem egy másik, mélyebben fekvő szerkezeté.