IX/4. A nyitott csapóajtó — Huzatbiztos szellőzés

Henderson óvatosan letérdelt a résnyire kinyílt csapóajtó mellé. A kiáramló, fagyos huzat szokatlan, olajos gépszagot hordozott, ami azonnal elfojtotta a sarki berendezési tárgy sziszegését. A nyakánál felcsapó gőz kiáramlása alábbhagyott, ám az antikvárium kellemes melege egyetlen pillanat alatt elillant, a pulti hőmérő higanyszála pedig drasztikusan zuhanni kezdett.
A nyílás mélyén, a sötétben egy sárgaréz csiga és egy apró szerkezeti elem látszott. Henderson zseblámpát ragadott, s belvilágított a résbe. A padló alatti keskeny járatban nem csövek húzódtak, hanem egy miniatűr sínpár, amelyen egy tenyérnyi csille várakozott. A csillében egyetlen gondosan összehajtott, viaszolt cédula feküdt: „Hűtési illeték fejében levonandó a következő műszak béréből.”
– Rendkívül hatékony logisztika – dörmögte Henderson, miközben kiemelte a cédulát. A mérőműszer sárgaréz mutatója lassan visszaállt az üzemi zónába, mire a sarki állványon pihenő volt tulajdonos halk kattanással korrigálta a tartását, mintha a hideg hatására kissé összehúzódtak volna az alkatrészei.
Ekkor a bejárati ajtó feletti rézcsengő megszólalt. Nem kívülről érkezett látogató: a csengő nyelvét a falból kifutó vékony acéldrót rántotta meg. A pult szélén pihenő leltárkönyv lapjai maguktól pörögni kezdtek, s megálltak a következő záradéknál, amely alatt egy még nedves tintájú bélyegzőnyom csillogott.
Henderson a könyvhöz lépett, és észrevette, hogy a fagyos Huzat most már nem a csapóajtóból, hanem egyenesen a könyv lapjai közül árad.