IV/3. A leltári hiány — Csendes térfogat

Az antikvárius lassan helyretette a teáskanalat, majd széles, szinte atyai mosollyal fordult a hivatalnokhoz.
– Ha csupán a hátsó szoba térfogatára van szükség a bürokratikus egyensúlyhoz, örömmel állok rendelkezésére, Henderson úr. Végül is a hiány nem nyom semmit a mérlegen.
Kinyitotta a pult mögötti keskeny, sötét tölgyfa ajtót. A hátsó helyiség hűvös volt, és furcsa módon teljesen mentes a portól. A falak mentén álló állványok teljesen üresen tátongtak, mint kiszárított medrek. Henderson gyanakvóan lépett közelebb, zsebéből egy apró, rézbevonatú szintezőt halászott elő, s a küszöb szélére illesztette.
– A szabályzat egyértelmű, kérem – mormolta az ellenőr, miközben a mérőműszer üvegcséjében a légbuborék megkergült, és makacsul az aljára süllyedt. – Egy köbméter hiány pontosan négyszáz kilogramm papírtöbbletet kompenzál. Feltéve, ha a térrészlet nem tartalmaz rejtett fizikai tömeget.
– A legtisztább tér, amit csak találhat – bólintott bizakodóan az antikvárius, és átnyújtott egy vékony sárgaréz kulcsot. – Ezt a szobát harminc éve nem lakja senki, még a huzat is elkerüli. Ha átveszi a leltárba, az ön hivatalának egyenlege végre tökéletes nullát mutathat.
Henderson elégedetten átvette a kulcsot, ám ahogy rálépett a szoba hajópadlójára, a cipője talpa alól hirtelen elhalt minden hang. A kintről beszűrődő utcai zaj megállt a küszöbnél, mint egy láthatatlan üvegfalnál.