IV/1. A területi ellenőr — Nyitott egyenleg

Henderson meglepő könnyedséggel lépte át az antikvárium küszöbét. A kilincs feletti rézharang megreccsent, s a bolt meleg, száraz, ódon papírszagú levegője azonnal körülölelte. A csontjaiban sajgó fagy helyét felváltotta az a hűvös, kimért nyugalom, amelyet kizárólag az általa viselt szürke keménykalap és a zsebében lapuló nehéz üveggolyó biztosított.
Az antikvárius a pult mögött állt, s éppen gőzölgő teát öntött egy finom porceláncsészébe. Amikor megpillantotta Hendersont a megváltozott tartásával és az új fejfedőjével, megkönnyebbült mosoly terült el az arcán. Azt hitte, a szomszédja csupán a korábbi nézeteltérést jött rendezni egy barátságos eszmecserére.
– Ó, Mr. Henderson! Örömmel látom, hogy a kellemetlen hideg végleg eltűnt az utcáról – mondta az antikvárius, s barátságosan a csészére mutatott. – Igyon egy teát! Biztos vagyok benne, hogy a számlák körüli apróbb félreértéseket most már könnyedén elsimíthatjuk.
Henderson halkan, szinte hivatalos méltósággal felvonta a szemöldökét. Lassan a pulthoz sétált, s a bársonyerszényt nem fenyegetően, hanem higadt precizitással helyezte a tölgyfára.
– A magánjellegű elszámolások ideje lejárt, uram – jelentette ki szelíd, fanyar hangon. – Területi ellenőrként vagyok jelen. A hőháztartási egyenleg lezárult, ám a leltári nyilvántartásban egy újabb, rendezetlen tétel bukkant fel.
Az antikvárius szeme csodálkozva felcsillant, de a hangulat mégis zavartalan maradt; a teáskanna halk kattanással pihent meg a tálcán. Az üvegvitrin mélyén azonban egy elfeledett rézóra mutatója hirtelen szokatlan, szaggatott ritmusban ketyenni kezdett.